A december hava különösen ösztönzi olvasásra a svédeket. A meghitt advent, a (z irodalmi) Nobel-díj átadása, és az időjárás is. Mi a fenét lehet mást csinálni a hidegben és a sötétben, mintsem olvasni? Ebookot vagy hagyományos papíralapú írományt – oly mindegy. Astrid Lindgren Britta kiönti szívét című ifjúsági kisregénye pont az év legrövidebb napjára lett kitalálva.
Britta kiönti szívét kisregény mindössze 141 oldalt foglal el abban a kisalakú kötetben, ami néhány hete került a birtokomba. Vadásztam, a Moly.hu oldalon találtam rá. Az egykoron 12 Forintért kínált könyv 1000 Forintért lett az enyém. A kötet teste teljesen jó állapotban van, a keménytáblás borító és a cérnavarrt ívek tökéletesen tartanak. Csak a kötet papírja sárgult meg, szerzett nehéz, állott szagot. Ám mindez semmit nem von le a tartama értékéből, az 1945-ben írt Britta kiönti szívét, ma is olvasmányos, értékes, szórakoztató ifjúsági regény. Összeségében mondhatni lagom. Egy lagom rajongónak sem szabadna kihagyni!
Az év legrövidebb napján
Az év legrövidebb napján, vagyis ma olvastam ki a könyvet, amiben Britta kiönti a szívét. A 15 éves Britta Hagström egy Észak-svédországi kisvárosban él négy testvérével, a szüleivel, egy háztartási segítővel és egy kutyával, egy nem túl nagy, de nagyon othonos családi házban. Britta hétköznapi kislánynak érzi magát: „a szemem hétköznapian kék, a hajam hétköznapian világosszőke, az orrom hétköznapian fitos. Amennyire meg tudom ítélni, nincs rajtam az égvilágon semmi, ami egy csipetnyit is nem hétköznapi volna.” – írja magáról.
Astrid Lindgren a könyve főszereplőjét leveleken keresztül mutatja be az olvasónak. Britta kap egy írógépet, amit arra használ fel, hogy levelezésbe kezdjen egy vele hasonló korú stockholmi lánnyal, akiről kevés dolgot tudunk meg. Egy ami bizonyos: a Kajsa nevet viseli.
Britta Kajsának önti ki a szívét, a neki írt levelekből ismerhetjük meg a se nem kicsi, és még se nem nagylány életét. Az év legrövidebb napja pont elegendő arra, hogy kiolvassuk az ártatlan lelkű, melegszívű, egyáltalán nem hétköznapi, ellenkezőleg, nagyon is eredeti humorral és életfelfogással bíró Britta történetét.
Britta kiönti szívét
Az Andersen-díjas írónő könyveinek sikerében fontos szerepet játszanak Ilon Wikland illusztrációi, akinek munkássága elválaszthatatlan az írónőétől. Ám a Britta kiönti a szívét magyar változatában Réber László rajzaival találkozunk, aki meg kell hagyni, meglehetősen jól ráérzett az északi stílusra. Rajzai se nem sok-se nem kevés, pont lagomnyi mennyiségű megjelenést adnak, pontosan illeszkednek ahhoz a világhoz, amiben Britta kiönti a szívét.
Megismerjük Britta családját, viszonyát a szüleivel és a testvéreivel, Britta osztálytársait, a szomszédokat, az északi kisváros hangulatát, az ottélők szerény, de nem nélkülöző életét, és Svédország egyes hagyományait, szokásait. Beleértve a születésnaposok reggeli köszöntését, a Luca napi gyertyás felvonulást, a kávé délutánokat, amit csak fika-nak mondanak a svédek és a Julbord, a karácsonyi svédasztal kínálatát.
S azt is megismerjük, aki éppen a legfontosabb Brittának, a fiút, aki megdobogtatja a szívét: Bertilt. Bertil szülei elváltak, ezért Bertil számára nagyon fontos a hűség, de amikor Britta azt mondja: „És ha valaha férjhez megyek, csak olyan férfit választok, aki a két alapvető követelménynek megfelel, vagyis: szereti a könyveket, és szereti a gyerekeket.„ – akkor Bertil elárulja, a könyveket és a gyerekeket ő is nagyon szereti…
Ezek valljuk be, teljesen hétköznapi elvárások, olyanok, amiknek nem szabadna elveszniük.
Fény decemberben
Astrid Lindgren könyve 1945-ben íródott, és Britta családi szálain keresztül többször visszanyúl az akkori múlt századra, mégsem maradi, pláne nem unalmas a könyve. Pedig nem szerepel benne mobiltelefon, Tiktok alkalmazás, nincs benne szex, videójáték, Nutella mogyorókrém, se varázspálca vagy egy troll, de még Wednesday Addams ikonikus tánca sem.
Helyette van benne meleg családi háttér, testvéri csíny és összetartás, esendő szülők, akik nem félnek megmutatni, ha tévednek, reális és tiszta viselkedési forma, a természet szeretete és védelme, a lagom pont elégnyi mennyiség elve.
Britta kiönti szívét regény egy igazi fény a sötét és hideg decemberben. Az év legrövidebb napján. Egy olyan békebeli világ, amit Astrid Lindgren a meséiben teremtett. Az írónő úgy tartotta: „A gyerekek csodákat teremtenek, amikor olvasnak. Ezért van szükségük a gyerekeknek könyvekre.” De nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk felnőtteknek is. A Britta kiönti a szívét elcsíphető még antikváriumokban, de ha nem kapjuk meg, az írónő bármelyik ifjúsági regényét választhatjuk, ha szeretnénk biztató fényt látni decemberben.
Címlap fotó: Getty Images, a cikken belüli képek a szerző sajáta.