A nyír az egyik legelterjedtebb lombosfa az északi országokban. Népszerűsége nem pusztán a szépségének köszönhető. Tudtad, hogy a nyír üdítő levet, édesítőt és ehető rügyeket termel? Ráadásul a szuperélelmiszernek mondott chaga teagomba a fa kérgén is megnő.

A nyírfa jellegzetes fekete-fehér törzséről, sudár alakjáról. A közismert édesítőszer a xilit vagy másképpen nyírfacukor csak az egyike a fa ajándékának. A nyírfa törzséből frissítő italt nyerhetünk, ez a nyírfalé, nyírfavíz vagy más néven nyírfanedv. Svédül björkvatten az elnevezése, ami azt jelenti nyírvíz.

Október és május között a nyírfa rügyeit is fogyaszthatjuk nyersen vagy főzve. Tápanyagtartalma viszonylag alacsony, de rostban gazdag, és igazi túlélési tippet jelentenek az erdőben eltévedők számára. Később, tavasz felé az újonnan kitágult levelekből pedig teát forrázhatunk. És még ott van a Chaga is – a nyír saját gombája.

Nyírfalé – Az északiak saját kókuszvize

Manapság hazánkban is trend lett nyírfalevet inni, pedig az ital nem újdonság, legfeljebb elfelejtettük elődeink szokását. A Skandináv és Balti országok lakói viszont ma is isszák a nyírfa nedvét, a hosszú, sötét és hideg telek után, ahogyan azt elődeiktől a vikingkorban tették. Finnországban, Lettországban és Észtországban ma is a tavaszi méregtelenítés része a nyírfalé böjt.

A nyírvizet kora tavasszal leeresztik a nyírből akkor, amikor a nyírfában a legmagasabb koncentrációban van a tápanyag. Az íze olyan, mintha mézzel kevert cukrot innánk, az ital édes ízért a nyírfa nedvében található xilit a felelős. A nyírfavíz önmagában rögtön fogyasztható a csapolás után, de lehet hígítani szódával vagy turmixok folyékony alapjaként is használni. Főzni is szoktak vele északon.

Hűtőben legfeljebb 4-5 napig áll el, de fagyasztani kitűnően lehet. Ha felforraljuk a nyírlevet, nyírfaszirup lesz belőle, ami hasonló a juharsziruphoz. A nyírfalé erjesztésével borszerű italt is készítenek a svédek. A svédek alkoholboltjában a Systembolagetben különféle nyírfa szeszes italok is kaphatóak.

A színtelen folyadék rengeteg tápanyagot, proteint, ásványi anyagot, vitamint és nyomelemet tartalmaz. Fogyasztásával visszaáll a szervezet belső egyensúlya, kivonja a méreganyagokat, csökkenti a gyulladásokat, tisztítja a nyirokrendszert, energetizál, erősíti az immunrendszert és felgyorsítja az anyagcserét. Erős antioxidáns, külsőleg hajápolóként és bőrszépítőként is alkalmazzák.


Manapság már fúrógépet használnak a kézi megoldás helyett Fotó Getty Images

Nyírfacukor – az erdő saját édesítőszere

A nyírfából nyert édesítő, a xilit vagy nyírfacukor olyan édes ízű, mint a hagyományos répából nyert cukor, de grammonként csak 2,4 kcal energiát ad, szemben a fehér cukorral, amely 3,8 kcal grammonként. A nyírfacukor kevesebb inzulint igényel, mint a normál cukor.

A xilitet gyakran használják édesítőszerként rágógumikban és cukorkákban. Jobb alternatíva a fogak számára, mivel a szájban lévő baktériumokat nem táplálja a xilit annyira, mint a cukor. A xilit megelőzheti a fogszuvasodást is, mert fokozza a nyálkiválasztást és ezáltal csökkenti a plakk képződést. Ugyanakkor a xilitről fontos tudni, hogy hashajtó hatású.

Daniel Sjöberg megmutatta, hogyan csapolja meg a nyírfát


A nyírfa csapolása azaz, viricselés

A nyírfák nyáron összegyűjtik, télen pedig a gyökerükben tárolják a számukra szükséges tápanyagokat és energiát, amit tavasszal az éppen sarjadásra készülő új hajtásokhoz vezetnek. Ebben a tavaszi időszakban lehet megcsapolni a nyírfák törzsét, és kinyerni az értékes folyadékot. Akkor, amikor a napsugarak elolvasztják a vastag hótakarót, mielőtt még a rügyek fakadnának. Hazánkban ez március közepén – április elején van, az északi országokban később, áprilisban-májusban van. A nyírfavíz gyűjtése nem könnyű feladat: az év során mindössze nagyjából két, maximum három hét van, amikor eredményes a csapolás.

Hazánkban a Nyírségben, a Zemplénben ismert a nyírfa csapolása, és viricselésnek is nevezik. Ahogyan a székelyek is mondják.

A viricselés legizgalmasabb része a nyírfa fúrása, amikor is meg kell találnunk azt a pontot, ahonnan a legjobban csepeg-folyik le a nedv az üvegbe. A tapasztalatok szerint ez inkább a fák déli oldalára esik, a földtől mintegy méter-másfél méter magasságban. Vannak, akik a 70 centiméter magasságra, míg mások a 120 centiméterre esküdnek.

A fúrás nem könnyű, főleg kézi fúróval teszik, de manapság már fúrógépet használnak hozzá, hiszen egy 3-4 centiméteres lyukat kell fúrni lehetőleg átlósan a nyírbe. Nem kell a fát sajnálni, a szakértők szerint ez a fának olyan, mint nekünk a vérvétel. Ha meg van a tökéletes lyukunk, akkor bele kell szúrnunk egy rozsdamentes szívószálat vagy vékony csövet, amin keresztül a nyírfalé el kezd csörgedezni, a fára felerősített üvegbe. Nagyon fontos, hogy amikor megteltek az üvegeink, akkor dugjuk be a lyukat egy gallyal vagy némi mohával, különben az értékes nyírfalé akár egész nyáron át folyik tovább.

Jonna Jinton idei videója a nyírfalé csapolásról áprilisban készült

Chaga – a nyír saját gombája

A nyírfáknak van még egy közvetett ajándéka, ez pedig egy fekete, göbös gomba, amely főleg nyírfákon nő: a chaga. Vagy svédül: Sprängticka. Az ivartalan termőtestből készülő tea a legelterjedtebb, de emellett kivonat, szirup, tabletta, injekció, kúp és aeroszol formájában is elérhető.

A chaga oroszul gombát jelent, és a tealevélből készült tea nemzetközi jelentésévé vált. A gomba egyedülálló tápanyagtartalmát akkor éri el, amikor már 15-30 éve növekszik a nyírfán, és kiszívta belőle a tápanyagot, amit a gomba magában koncentrál. A chagate-t Oroszországban, Észak-Európában és Ázsia egyes részein sok száz éve valódi kincsnek tartják.

Mert a chaga gomba rendelkezik talán a legnagyobb ORAC értékkel (oxigén radikális abszorpciós kapacitás) az antioxidánsok között, amely a valaha feljegyzett legnagyobb érték a természetes élelmiszerek között! A chaga gomba kivonat ugyanis 100 000 ORAC egységet tartalmaz grammonként. Más antioxidánsban gazdag élelmiszerekkel összehasonlítva. A kakaóban mintegy 30 000, a goji bogyóban pedig 25 000 egység van.  

A Chaga enyhe füstös ízű, és őrölt por vagy teazacskó formájában vásárolható meg. A chagate-t ízesíthetjük mandulatejjel, agavéval, kardamommal vagy fahéjjal. Forró csokoládéba is jó keverni. A népi gyógyászatban daganatellenes szerként, valamint az immunitás erősítésére és az anyagcsere javítására is használják.

A legértékesebb chaga nyírfán él, a fa nedvéből táplálkozik akár 15-30 éven át

Fotó: Getty Images