Viveka Sandklef Göteborgban született, már ötévesen arról álmodozott, hogy egyszer saját éttermet nyit. Legszebb gyerekkori emlékei is a konyhához köthetők. 17 évesen világkörüli gasztronómiai útra indult, fejben. 20 évesen pedig ténylegesen Franciaországba utazott, ahol később 30 évesen éttermet nyitott. A Sült zellergyökérrudacska receptje mangós öntettel nem autentikus svéd étel, mégis lagom.

 

Viveka szenvedélyes szakács, ez derül ki a mini szakácskönyvéből amit még 2005-ben adott ki ezen a nem éppen egyszerűnek mondható címen:

 

KALANDOROK NE KÍMÉLJENEK!
FIATAL, VILÁGJÁRÓ SVÉD LÁNY KÍSÉRLETI NYULAKAT KERES, AKIK MEGKÓSTOLNÁK A FŐZTJÉT!

 

Amikor itthon megláttam a svéd fiatal lány 2007-ben megjelent kis négyzetalakú szakácskönyvét, egyből lecsaptam rá. Végre újra találkozhattam azokkal a fűszerekkel, amiket még Svédországban ismertem meg: a kardamom, a sáfrány, az édeskömény és a garam masala. És olyan hozzávalókkal, mint a mango chutney, az édes chili szósz vagy a tandoori fűszerkeverék. Merthogy Viveka a könyvében is elmeséli magáról, hogy míg az édesanyja a francia konyhaművészetért volt oda, a tejszínek, mártások és a lassú tűzön készült ételekért, addig Viveka a zöldségek, a fűszernövények és az ízkoncentrátumokért, a fűszerek voltak a játékai és odalett a kínai, a japán és az indiai ízekért.

Viveka autodidakta módon tanult főzni. Mialatt a nővérei és az unokatestvérei odakint játszottak, ő a nagymamája legkisebb mozdultat is éberen figyelte kezében jegyzetfüzettel, tíz éves kora óta leírta a nagymama összes receptjét. Vivekának a süteménykészítésről mindig a mágia vagy alkímia jutott az eszébe, a könyvében így fogalmazott a nagymamája süteményeiről: Jól emlékszem még a mandula- és banánkrémes piskótatekercsei, és az omlós, vajas süteményeire, amiket svédül drömmar – azaz álmoknak neveznek, és amelyek valójában kis csodák: annyira könnyűek, hogy rögtön elolvadnak, ahogy a szánkba tesszük őket. A nagyanyám varázspálcája egy fakanál. 

Svéd világjáró Viveka szakácskönyve

Sült zellergyökérrudacskák mangós öntettel

Viveka húszévesen ment Párizsba, ahol ott is ragadt egy szép fotográfus és a szerelem miatt. Később 2005-ben Jean-Michel Rassinoux séffel átvette a bagnolet-i „Indigo Square” éttermet vagy inkább neobisztrót. Az étterem gyorsan népszerűvé vált. Ezután átvették az egykori Chalet Mayát Párizs 10. kerületében, ami „Playtime” néven ismerhettek meg a vendégek, ott tapast és fúziós ételeket szolgálnak fel (különböző ihletésű, gyakran ázsiai ételeket). Ezt az éttermet a covid alatt bezárták. Ám Viveka szakácskönyve még mindig a rendelkezésünkre áll.

A zeller, mint Svédországban is könnyebben elérhető gyökérzöldség feldolgozása igazán svédesnek mondható. Az egyszerű, kevés összetevőből elkészíthető sült zellergyökérrudacskák pedig – mondhatni lagom étel.

16 rudacskához a hozzávalók
300 g zellergyökér
Egy tojás
zsemlemorzsa
a kókuszreszelék
őrölt fahéj
liszt
olaj a sütéshez
só és bors

az öntethez:
1 db nem túl érett mangó
10 cl olaj
egy tojás sárgája
fél zöld citrom
só és bors

Hámozzuk meg a mangót és keverjük össze a fél citrom levével, sózzuk és borsozzuk, majd adjuk hozzá tojássárgáját és verjük fel az egészet habverővel, folyamatosan hozzá csurgatva vékony sugárban az olajat, mintha majonézt készítenénk, amíg megfelelő állagú nem lesz. Ezután tegyük a hűtőbe.

Melegítsük fel az olajat az olajsütőben. Forraljunk vizet egy lábasban. Vágjuk fel a zeller gyökeret 16 db mintegy 8 cm-es rudacskára , és főzzük elő a sós forró vízben néhány perc alatt a rudakat. Keverjük össze egy mélytányérban egyenlő mennyiségű kókuszreszeléket és zsemlemorzsát, adjunk hozzá fahéjat, sót és borsot ízlés szerint. Csöpögtessük le a rudacskákat, forgassuk meg a lisztben, majd a felvert tojásban és a zsemlemorzsát-fahéjas panírban. Tegyük a forró olajba néhány percre, amíg kicsit megpirul.

Tálaljuk a mangós öntettel, amibe mindenki maga mártogathatja a ropogós rudacskákat.