Az egyik legjobb dolog a svédségben a fika, ami svédül kávét, kávézást jelent. Napjában akár több alkalommal, mintegy beiktatva a főétkezések közé, süteménnyel, keksszel vagy éppen egy szendviccsel a kávé, vagy a tea mellé. Együtt, társaságban. A hangsúly a szociális interakción van. Élőben, nem online.
Kezdjük gyorsan a kiejtéssel: helyesen fí-ká, és véletlenül sem úgy mondjuk, ahogy magyarul ejtenénk… így talán kevésbé asszociálunk másra. A fika azt jelenti kávészünet, ami tevékenység alatt a svédek gyakran valamilyen süteményt fogyasztanak, aminek a svéd megfelelője, nem viccelünk, így írják: kaka és így ejtik: ka-ká.
… na most, hogy a svéd kávészünet és sütemény szavak kínosságán túl vagyunk, beszéljünk arról, mitől olyan izgalmas egy nem svédnek a fika. Az a kávészünet, amiben a svédek nem látnak semmi pluszt. Nem értik, hogy nekünk külföldieknek miért van extra rajongásunk a műfajért. Még úgy is, hogy tőlük a fika elvehetetlen. Olyan, mint az angoloknak az ötórai tea.
A bevezetéshez még annyit hozzátennénk: a fika-ról már korábban is írtunk egy cikket, így ha az alapokra is kíváncsi vagy, akkor olvasd el azt is ITT. Most azért lett téma nálunk újra, mert úgy gondoljuk, a svéd kávézási rutinról rengeteg mindent lehet még mesélni. És mert úgy érezzük, az adventi lecsendesülés részeként kipróbálhatnád, ha eddig még nem tetted volna. Merthogy fika-t tartani bármikor és bárhol lehet. Ha pedig esetleg Svédországban élő magyar vagy, akkor ezt a tényt bizonyára megerősíted.
A svéd kávészünet
A fika, mint bármilyen más szokás, ez sem statikus. Módosul, ahogy változik a világ, és benne a svédek. A fika kialakulásáról, történetéről rengeteget olvastam, néztem műsorokat. Több helyen találkoztam azzal, hogy a fika kávészünetek az 1900-as években kerültek be a svéd munkások életébe, amikor a munkáltatók úgy tapasztalták, hogy délelőtt 10 órakor és délután 15 órakor lankad a figyelem és csökken a termelékenység, és ezzel párhuzamosan nő a balesetek száma, amit a kávészünetek viszont csökkentettek.
De hallottam olyat is, hogy a fika abból a két-háromszáz évvel korábbi szükségletből jött, hogy a földeken a nyári világosságban töltött 16 órás munkaidőt nem lehetett másképpen bírni, mint elég étkezéssel, így lett fika, reggeli, fika, ebéd, fika, vacsora és egy újabb fika.
És él egy olyan előzmény is a fikáról, hogy amikor az egymástól távol élő emberek összetalálkoztak, akkor kávéra hívták meg egymást és-vagy dohánylevél használatra. Végül miért a kávéé lett a főszerep? Mert a kávénak nincs bódító hatása, mint az alkoholnak, vagy mint a nagyon is népszerű dohánynak, ráadásul nők és férfiak is fogyaszthatták.
Igaz, egy időben a kávéról is tartották egyesek úgy, hogy függőséget okozhat. Sok más luxuscikkek mellett a kávét is gyakran betiltották az 1700-as évek közepén. Eleinte súlyos adót vetett ki rá a király, amit a svédek megtagadtak. Később be is tiltották a kávét, ami pedig egyfajta feketepiaci helyzethez vezetett. Ám a svédek titokban folytatták a kávéfogyasztást.
A kávét férfiak és nők is ihatják
A kávéra vonatkozó korlátozásokat végül az 1820-as években oldották fel, ami a kávéfogyasztás megugrásához vezetett Svédországban. És mi illik igazán jól a kávéhoz? Természetesen a pékáru! Így szokássá vált, hogy kávé mellé különféle sütiket vagy péksüteményeket szolgáljanak fel a vendégeknek. Édes és sós süteményt egyaránt. A kávézás ekkor a nők egymás közti szocializálódását jelentette főként- végre volt miről könnyedén beszélni. A 20. század elején, amikor a férfiak elmentek dolgozni, a nők pedig többnyire otthon maradtak, akkor ezek a közös női kávézások igazán intim, bensőséges beszélgetésekké váltak, és segítették a nőket a helyzetük megoldásában. A háztartási, gyermeknevelési, házassági gondok megbeszélésben.
A fika szó, az egyik nyelvtörténeti magyarázat szerint, ahogy ma ismerjük, az 1910-es években került be a svéd nyelvbe. Akkoriban a „ kaffi ” szót a kávészünet szlengjeként használták, amikor egy dalarnai bőrkikészítői és árusai megfordították a betűket, hogy saját szót alkossanak a kávézásra, ami a fika lett.
Változó kávézás
A kávét kezdetben csak gyógyszertárakban árulták Svédországban, mert úgy tartották, hogy egészségjavító hatása van. Száz évvel ezelőtt a kávét serpenyőben főzték a tűzhelyen. Később a főzött kávé általánossá vált, és ma már sokan eszpresszót vagy tejeskávét isznak. Míg kétszáz éve dohányt fogyasztottak mellé, vagy a kávé helyett, amit később felváltottak a kenyértésztából készült péksütemények, és még később a kekszek. 80- 100 évvel ezelőtt a vendégek fogadására lagom megoldás volt a kávé mellé hétféle süteményt kínálni.
Miért pont hetet? Mert, ha a háziasszony hétnél többet szolgált fel gőgös volt, ha pedig kevesebbet, akkor fukar volt. Hét volt a lagom szám.
Választani pedig volt miből. Többszáz féle sütemény és keksz receptből. Amikor 1945-ben az ICA-kuriren újság meghirdetett egy receptversenyt, a hűséges olvasók mintegy 10 000 (!) receptet küldtek be. A kiadó ebből 400-at választott ki és állított abból össze egy receptgyűjteményt Sju sorters kakor – Hétféle keksz/sütemény címen, ami elképesztő siker lett.
Azóta viszont sokat változott a fika. Az egyik, hogy a kávés csészék már nagyobbak, és valószínűleg a fahéjas zsemle is, mint 50-60 éve volt, és valószínűleg már a sütemény kínálat is szűkebb. Továbbá, ami régen csak a kávéról szólt, ma már jelentheti a kávé mellett a teát, a forró csokoládét, a szódát vagy a gyümölcslevet is.
7 féle süteménytől a chia pudingig
A fika kínálata nem egységes, változhat területenként, kávéházanként, munkahelyenként és családonként. Abban viszont szinte biztosak lehetünk, hogy kanelbulle, azaz fahéjas zsemle a legtöbb svédnél van otthon a fagyasztóban, hogy legyen mit gyorsan kiengedni, ha vendég érkezik, vagy elfogy a frissen vásárolt sütemény, elfogy a dobozolt keksz.
Azon pedig meg sem lepődhetünk, ha valaki csokoládégolyót, damsuggaret- puncstekercset, chiapudingot, baklavát, gyümölcssalátát vagy zabkását eszik a fika alkalmával. Ahogyan azon sem, hogy akár nem egy, hanem több süteményt fogyasztanak, különféle sorrendben a svédek. Például egy fahéjas zsemlével kezdenek, folytatják néhány sós keksszel, majd letolnak még egy szelet Hercegnőtortát is. Vagy utolsó falatként egy szendvicset.
Ami viszont évszázadok, évtizedek óta változatlanul maradt az az, hogy továbbra is másokkal együtt kávéznak a svédek és semmiképpen sem egyedül, és végképp nem online.
Nemet mondani egy fika meghívásra, elő nem fordulhat, hiszen az azt jelentené, hogy nem akar a meghívott szocializálódni, ami egyébként nagyon meglepő reakció, az amúgy nagyon nehezen és óvatosan barátkozó svédektől. A fik, az fika.
Fika bárhol és bármikor
A fika szent és sérthetetlen. A svédek szeretnek kávézni délelőtt és délután is – néha még este is. Bárhol. Jólesik a munkahelyi kávézósarokban vagy kantinban, kint a városban egy közeli kávézóban, cukrászdában vagy egy parkban. Kirándulás közben az erdő közepén termoszból. Nyaraláskor a tengerparton az ebéd után. Játszótéren a kisgyerekes anyukák és apukák társaságában. Páciensek az orvosi rendelőben várakozva. Meeting vagy egy üzleti megbeszélés után, vagy éppen ahelyett.
Mindebből láható Svédországban a kávészünet több, mint egy gyors koffein bevitel – ez egy régi hagyomány, amelyről úgy tartják, hogy javítja az emberek jólétét, hangulatát és a hatékonyságát. A svéd munkahely kávészünet ürügy arra, hogy lelassítsanak és lazítsanak egymás társaságában. Azt a svéd lagom gondolkodást tükrözi, hogy lassítsunk le és értékeljük az élet kisebb örömeit.
Ha fika van, akkor (sem) áll az élet
A munkahelyi fika különösen értékes. Abban a negyedóra húsz percben nem beszélnek politikáról, vallásról, betegségekről, nehéz élethelyzetekről, inkább próbálják a beszélgetést biztonságos, könnyű stílusban tartani. Helyette ezekben a nyugodt pillanatokban, amikor mindenki lazít, megengedik egymásnak, hogy a munkával kapcsolatos dolgokról oldottabban beszéljenek, és esetleg kimondjanak olyan ötleteket, elképzeléseket, megoldásokat, amiket másként nem tennének meg. Vagy beszéljenek nem csak munkahelyi, hanem valamivel személyesebb dolgokról is, különösen akkor, ha a munkatársak egyben barátok is.
A fikát az különbözteti meg egy sima kávé felhörpintésétől, hogy megadja a feketézés módját. Nem akarod a kávét a papírmunka közben, vagy képernyőre szegezett szemmel úgy meginni, hogy később ne emlékezzél arra, hogy egyáltalán kávéztál. Helyette a fika lehetővé teszi, hogy elszakadj attól, amire éppen koncentrálsz, és helyette minőségi időt tölts önmagaddal, a kávéval és a munkatársaiddal, a barátaiddal. Vagy éppen a családtagjaiddal a hétvégi otthoni teendők közepette.
A fika tehát egy „lelkiállapot” ami arra ösztönöz, hogy szánj időt arra, hogy abbahagyd amit csinálsz, becsüld meg a körülötted lévő embereket, miközben szünetet tartasz, és töltődj fel, hogy visszatérve a munkához, a feladathoz, amit éppen végeztél, azt felfrissülve, tisztafejjel, kreatívabba folytathasd. Ebből is látható a fika alatt ugyan megáll az élet, de mégsem, csak éppen más formában halad.
Forrás: ITT és ITT és ITT és ITT és ITT
Fotó: Fika Coffee Roasters
Pont jó programok 24 napon át. Csempéssz be a Lagom Adventi Kalendárium segítségével egy- egy apróságot, amivel közelebb kerülhetsz a karácsony hangulatához!
Meríts programötleteket a kalendáriumból, olvasd el az azokhoz kínált cikkeinket, és ha van kedved, akkor játssz velünk a következő módon:
Hasonlóan a Bingó játékainkhoz: Küldj egy fotót arról, neked melyik volt a kedvenced és hogyan valósítottad azt meg!
További részletek: