Svéd otthonra lelni egy kicsi tengerparti szigeten, majd a búzamezőn

Svéd otthonra lelni magyarként egy kicsi tengerparti szigeten akár valóság is lehet. Most induló sorozatunkban Svédországban letelepedő magyarokkal beszélgetünk, elsőként Kauker Krisztinával, aki egy igazi faluni vörösre festett házból jelentkezik.

Kauker Krisztina történetéről először a Svéd otthon című blogjában olvastam, majd megtaláltam őt az Instagramon is, ahol kimondottan látványos és feltűnően autentikus svédországi képeket posztol. Mint kiderül, „nem direkt csinálja, valóban ilyen környezetben élnek”. Skype-on beszélgettünk arról, hogyan kerültek Svédországba, milyen érzés északon élni.

 

VALAHOVÁ, AHOL HIDEG VAN

2017 szeptemberében Kriszti, Dani és lányuk Kira repülőre ültek, hogy nyolc nap alatt megnézzék maguknak Svédországot. Malmöbe landoltak, ahol körülnéztek és autót béreltek, hogy továbbguruljanak először Stockholmba, majd Göteborg-ba.

Nem a nagyvárosok voltak igazán lényegesek számukra, sokkal inkább az, amit az út során tapasztalhattak. ‒ Kis utakon mentünk, hogy valójában lássuk az országot, és azt, hogyan élnek ott az emberek. Kerültük a turistahelyeket, nagyobb autóutakon egyáltalán nem is mentünk, bár Svédországban nincsenek olyan nagyon nagy autópályák ‒ meséli Kriszti.

A hideg éghajlatú országokkal szemeztek. Finnország, Norvégia és Izland azért estek ki végül, mert úgy tapasztalták, hogy azokban az országokban gépészmérnökként Dani nem találna munkát, Kanadában pedig költségesebb lenne letelepedniük, mint Svédországban.

‒ Az utolsó nap nagyon éreztük, hogy nem akarunk innen elmenni, Dani azonnal el is kezdett állást keresni, figyelni a lehetőségeket. Tavaszra lettek visszahívásai, amikor a cégek új munkaerőt kezdenek keresni. Valamivel több, mint száz helyre küldte el az önéletrajzát és nagyjából öt-hat céggel interjúzott ‒ gondol vissza az időben Kriszti.

Hozzáteszi: ‒ Kevés cég vállalja ezt be, hogy valakivel úgy álljanak szóba, mint ahogyan Dani jelentkezett, hiszen még Magyarországon voltunk, és Dani nem beszélte a svédet, az angolt igen.

 

 

EGY LAPRA MINDENT

Végül július közepén egy konzulens cég, akik fejlesztéssel is foglalkoznak vette fel Danit, hogy a Göteborg-i Volvónak dolgozzon. Így a kis családnak alig maradt másfél hónapja, hogy szeptemberre az egész életüket áthelyezzék Svédországba. Mindent egy lapra tettek fel.

‒ Másfél hónap alatt adtuk el a lakásunkat, pedig egy hosszú és nagyon nehéz felújítás után voltunk éppen. Még nem is éltünk a csúsztatott zsalus lakásunkban. Egy fiatal pár vásárolta meg. Ők átvették a bútoraink nagy részét, minden mást pedig, amit túl nagy lett volna elhozni, azt eladtuk az interneten.

‒ Mit tartottatok meg?

‒ Csak az emlékeinket, ruháinkat és könyveinket. Vásároltunk egy utánfutót, amire mindez ráfért, az utánfutót pedig később, már itt Svédországban, eladtuk egy magyar embernek. (nevet fel)

‒ Nem állom meg, hogy ne mondjam ki: Nagyon bátrak vagytok!

‒ Vagy így kell elindulni, mindent felteszel, vagy nincs értelme, mert akkor agyban sem sikerül. Ha marad valamilyen kicsi kapocs is vissza, akkor gondolhatsz arra, hogy ha nehezebben jönnének össze a dolgok, akkor legfeljebb visszamész. Fejben dől el: akarod és csinálod! Persze nem minden esetben jön be. Nem titok, pénzt kell rá költeni, csakúgy nekiindulni nem lehet, ide Svédországba nem.

Elmeséli, hogy gyakran kérdezik tőlük, milyen feltételekkel érdemes odaköltözni, és a válaszukon gyakran meglepődnek az emberek, az is előfordul, hogy nem akarnak hinni nekik. Svédországban személyi számot csak lakhatásra adnak ki, amihez jó ha van munkaszerződés is. Márpedig az ingatlanok bérleti díjai jóval magasabbak a magyar árakhoz viszonyítva, és számítani kell arra, hogy kauciót is fizetni kell. Továbbá az is jó, ha van pénz a különféle ügyek elintézésére és az életre, míg nincs az embernek biztos jövedelme. ‒ Pár százezer Forinttal nem érdemes elindulni ‒ tanácsolja Kriszti.

 

 

 

AUTÓMENTES SZIGETEN ÉLNI

Krisztiék első svédországi otthona egy minden ablakból tengerre néző, autómentes szigeten volt. Az autómentességet pedig pontosan úgy kell értelmezni, ahogyan hangzik. Nincs, nem megy autó a szigeten. A szigeten, amin velük együtt összesen hatvanan laktak. Hatvan ember elzárva a nagyvilágtól, de nagyon is közel a természethez.

‒ Egy héten egyszer, szerdán jár autós komp, erre összesen öt autó fér fel. Ez viszi el például a szelektív hulladékot a szigetről, és ezzel érkeznek a nagyobb dolgok a szigetre, mint például egy televízió, egy mosógép, egy kanapé vagy a nem túl nagy építési anyagok. ‒ Egy építkezésre az ablakokat, a kerettel együtt, egy helikopterrel szállították a szigetre úgy, hogy a gépről lógtak le a hatalmas nyílászárók ‒ emlékszik vissza a nem mindennapi látnivalóra.

A szigetlakók a személyes utazásaikat a szigetről például munkavégzésre, bevásárlásra, orvosi vizsgálatra, tanításra a személyszállító, magánhajókkal oldják meg. A saját autóik, amivel a bevásárlásaik, ügyeik intézéseit végezhetik a környező, nagyobb, autós szigeteken parkolnak.

A TERMÉSZET KÖZELSÉGE

A sziget az ott lakókat nem csak a külvilágtól zárja el, hangsúlyozza Kriszti, az életet nagyban nehezíti, hogy ott tényleg meg kell tanulni együtt élni a természettel: ‒ Ha jött a vihar és nagyon fújt a szél, esett az eső, ha nagy hó szakadt le, vagy nyáron le sem ment a nap, és folyton világos volt, mindezt sokkal intenzívebben éltük meg a tengerparti házban, messze mindentől. Az időjárás változásával elmehetett az áram, az internet, a térerő – nehezebben tudtunk kommunikálni és közlekedni. És még a házon belül is megéreztük a vihart, ahogyan az elemi erők mozgatták a házat. Ilyet nem élhet át az ember egy város biztonságában, nem éltünk át Pesterzsébeten a társasházban.

‒ Ilyet csak a filmekben látsz?

‒ Igen! Ezt szerintem egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia! Ezek a körülmények teljesen megváltoztatják az emberben az élethez való hozzáállását, az egész gondolkodásmódját. Meg kell tanulni előre kell gondolkodni, szervezettebben élni, viszont cserébe, mert az ember elviseli ezeket, nagyon sokat nyer vele. Tényleg közel érezheti magát a természethez, és megismerheti saját magát.

A szigeten inkább idősebb emberek élnek, akik gyakran golfautóval közlekednek. Kirával, Kriszti lányával együtt összesen nyolc gyerek él(t) a szigeten 3-18 éves közöttiek, akik személyi hajóval járnak át a nagyobb szigetekre óvodába, iskolába tanulni.

‒ Kedvesek voltak velünk a helyiek, de eleinte érezhető volt, arra számítanak, úgysem maradunk sokáig. Idővel ez egyfajta respektté alakult át, tisztelték azt, hogy nem csak kitartóak vagyunk, még szeretünk is ott élni. Végül azért költöztünk fél éve el, mert az anyukám is követ bennünket Magyarországról, és a szigeten bérelt ház amúgy sem volt túl nagy, de négyünkkel és a kamasz lányunkkal együtt már nagyon szűkös lenne ‒ avat be a költözés miértjébe.

 

 

SVÉD OTTHONRA LELNI A MEZŐ KÖZEPÉN, A BÚZATÁBLA MELLETT

Így költöztek tovább, mondhatni az egyik szélsőségesebb helyszínről a másikra. Ahogyan eldőlt, hogy Kriszti anyukája a nyugdíjaztatása után követi őket Svédországba, azonnal új ingatlant kezdtek keresni. Lehetőleg a természet közelében akartak maradni, így olyan ingatlant kerestek, ami távol van nagyobb városoktól.

Az új otthonuk nyolcvan kilométerre fekszik Göteborg-tól, ahová Dani mindennap vonattal jár be dolgozni. Egy mező közepén élnek egy farmon, tehenek, tyúkok, kacsák társaságában egy több, mint 115 éves, valódi faluni vörösre festett házban. Ezúttal másként, de szintén elszigetelve másoktól.

Ha szükségük van valamire, akkor autóba kell ülniük vagy biciklire kell pattanniuk, mert a legközelebbi község 4 km-re van tőlük. Feléjük semmilyen közlekedési eszköz nem jár, az út pedig utánuk már földúttá vált át. Kriszti a napi bevásárlásokat a kerékpárhoz rögzített utánfutóval intézi. Azt sem bánja, ha közben esik az eső, annyira élvezi, hogy ennyire közel élhet a természethez – olvashatjuk a blogjában is. 

‒ Apró árulkodójelek vannak csak a ház koráról, itt-ott látszik az eredeti burkolat, belülről teljesen modernizálva van. Az áramkapacitás az egyetlen, amire figyelnünk kell, mert a nagy háztartási gépeket nem bírja el egyszerre üzemeltetni ‒ meséli. Kriszti szavaiból úgy lehet kivenni, nem probléma a számára, hogy így van, ez is ad számára egyfajta hangulatot a vidéki életükhöz.

 

A LAGOM, A MYS KÖRFORGÁSÁBAN

Elkerülhetetlen kérdés, hogy bár hideg éghajlatra vágytak, mégis hogy viselik a rövid, ám nagyon világos nyár és a hosszú, sötét tél viszonyait, küzdenek-e a depresszióval?

‒ Sosem éltük meg depressziósan. Úgy gondolom, ha sok apró dolog van, ami nem jó, és amúgy sem stimmel az élet, akkor ez jobban megérint, mert na, jön még a téli sötétség is. De mivel nálunk nincs ilyen, én nem így élem meg. Ez nem azt jelenti, hogy velünk ne történnének kellemetlen, rossz dolgok, de megbeszéljük, átgondoljuk, hogy máskor jobb lesz, és nem feneklünk meg benne. És az is segít, hogy imádom, hogy kettőkor el kezd szürkülni. Engem a nyári állandó világosság sokkal jobban zavar, mint a sötétség. Ilyen típus is vagyok. Kell ez a fajta látásmód. Alázatosnak kell lenni az élethez ‒ hangsúlyozza.

A Lagom, a mys Krisztiékre is hatással van: ‒ A kvällmys, az esti lelassulást, főleg pénteken, szerintem a magyarok is megélik, a svédeknek viszont az, hogy erre felkészülnek az egy koncepcióvá alakult. Például az ablakba kitett lámpa, gyertya fénye, ami becsapja az érzékszerveinket, hogy onnan jön a fény, ahonnan jönni szokott. Tudatosan használják a lagom szokásait és a mys hangulati elemeit.

Krisztinek, Daninak és Kirának a svédországi táj szépsége, a természet közelsége jelenti már az otthont. ‒ Itt minden monumentálisabbnak tűnik, mert óriási érintetlen területek vannak, kiérsz az erdőből és ráláthatsz egy olyan tóra, ami körül egyetlen egy ház sincsen. Itt a megyében olyan tájak vannak, hogy akár 20-30 km-en át nem találkozol egy másik autóval. Itt mindenkinek van egy saját buborékja. Kölcsönösen tiszteljük egymás határait ‒ fogalmaz Kriszti. 

A kis család láthatóan könnyen és egyszerűen fogadta el a Lagom életstílust. Tulajdonképpen ők maguktól is úgy gondolják, hogy mindenből csak annyit vegyenek magukhoz, amennyire szükségük van. Ami se nem sok, se túl kevés. Talán pont ez a kiegyensúlyozottság látszik Kriszti manufaktúrájának a termékein is. Amikről egy másik írásunkban olvashat hamarosan.

 

Kép: Kauker Krisztina