A magyar gyerekeket a svédek szokási közül leghamarabb a szombati cukorkázás ragadhatja meg. Svédországban szombaton nemhogy szabad cukorkát enni, egyenesen szokás is. Az a vidámság, ami körbeveszi a délelőtti, ebéd utáni édességportyázást, az felér egy kisebb gyereknappal.
Számtalan vidám emlékeim egyike Svédországról az, amikor gyerekként telerakhattam egy egész papírzacskót olyan cukorkával, ami a személyes kedvencem. Ebben a legtöbb valamilyen piros édesség volt, remélve, hogy annak eper vagy málna íze van. A lilát, az áfonyás gumicukrot is szerettem. Jöhetett még a savanyú citromos vagy narancsos, esetleg kiwis, amik azért is izgalmasak, mert a gumicukrot külön cukorszemekbe mártja a gyártó, hogy ellensúlyozza a belső fanyar ízt.
Megelőzve Harry Pottert
És bár a lördagsgodis jóval előbbre nyúlik vissza, mintsem a Harry Potter-t megírta volna J.K. Rowlings, a mindenízű, borzalmas, rémisztően büdös és fura cukorkák lehetőségét már rég ismerték a svéd gyerekek. Én is. A fekete ízűtől mentsen az ég!
A Sötlakrits, az Igazi édesgyökér ánizsra emlékeztető ízétől kiráz a hideg, ezt az ízt mi magyarok a medvecukorkából ismerhetjük. Az igazi édesgyökér a medvecukor alapanyaga. Vannak, akik imádják.
A különféle pillecukrok habossága jó ellensúly a sötlakrits után, ahogyan a kólás gumicukor is. Jöhetett persze még nyalóka, és apró csokoládéba mártott kicsi kekszcukorkák is. A Daim illetve Marabou tejcsokoládéról nem is beszélve.
A marabou csokoládé a vele azonos nevű madárról kapta a nevét. Norvégiában ezt a csokoládét eredetileg Freia néven dobta először a piacra a norvég csokoládégyáros, Johan Throne Holst. Az első világháború idején viszont az európai kontinensen leállt a kereskedelem, ezért a gyártulajdonos úgy döntött, hogy Svédországba terjeszkedik. Viszont a Freja nevet 1916-ban Svédországban már használták, így a svédországi márka a cég logójában szereplő afrikai maraburól kapta a nevét.
Szomorú kísérlet eredménye
A svéd gyerekek elvileg hétköznap nem járnak rá az édességpolcra, merthogy nem tartanak a szüleik otthon nassolni valót. Helyette a bevett szokás szerint szombaton vesznek egy jókora adaggal annyit, amennyit a gyerekek egy délután alatt elfogyasztanak. A szokás az 1950-60-as évekre nyúlik vissza.
A szombati cukorkázás bevezetését a Svéd Gyógyszertanács a Vipeholm-kísérletek eredményeire alapozta. Nem elhallgatható a tény, hogy a Vipeholm-kísérletek ma már számos etikai kérdést felvetnek, ma már nem lehetne ilyet tenni. Az 1930-as években nagyon elterjedt volt a fogszuvasodás betegsége, a hadköteles katonák mintegy 99,9 százalékánál találtak szuvas fogat, ahogyan az egészen kicsi gyerekek tejfogai között is. A szociáldemokraták megpróbálták bevezetni az állami fogászati ellátást Svédország-szerte, de ez nagy költségekkel járt. A gyorsan romló fogak mögött az Orvosi Testület az édességfogyasztást gondolta bűnösnek. Hogy erre fényt derítsenek a Vipeholm elmegyógyintézetben viselkedési zavarokkal küzdő és súlyosan szellemi fogyatékos páciensein tesztelték, hogy valóban fogszuvasodást okoz-e a cukorfogyasztás?
A betegek beleegyezését nem kellett kérni ahhoz, hogy az étkezésük felett döntsenek, és elegen voltak az intézményben a kísérlethez, így itt kezdték figyelni, hogy a különféle élelmiszer hogyan hat a fogakra. A pácienseket több csoportra osztották: az első csoport nem kapott cukrot, egészséges ételeket kaptak különféle vitaminkészítmények mellett, a második csoport cukortartalmú folyadékot kapott a főétkezések mellett, a harmadik édes, zsíros ételeket ehetett. A negyedik csoport már sok tejcsokit és karamellt fogyasztott. Amit idővel már annyira meguntak, hogy ide-oda el is dugtak, csakhogy ne kelljen megenniük. A kizárólag karamellt fogyasztók fogai kezdtek sorra tönkremenni. A kísérlet „sikeresen” zárult: az orvosok bebizonyították, hogy az édességfogyasztás káros a fogakra nézve.
Erre persze ma már, senki nem szeret gondolni, így nem is jó firtatni, honnan tudjuk, hogy a cukor, az édesség valóban káros a fogaknak. A szokás nem vidám alapon nyugszik, mára mégis pozitív a szombati cukorkázás kicsengése.
Vidám szombati cukorka
A kísérlet után, a korábbi édesség betiltás helyett, szabadon elérhetővé váltak az édességek azzal a javaslattal, hogy egy héten egyszer fogyasszanak csak az emberek cukorkát, csokoládét. Az 1950-es 60-as évekre el is terjedt a szombati cukorka napja, svédül: lördagsgodis.
Az elmúlt 70-80 évben a különféle generációk egymásnak adták át a szombati cukorkázás szokását. Ami mára már egy vidámnak mondható tradíció. Az élelmiszerüzletekben külön sor van a különféle cukorkák adagolóinak, amiből annyit szórhatnak, lapátolhatnak ki a gyerekek a zacskóba, amennyi belefér. Hogy a saját adagjukat, megkínálva vagy sem a testvért, unokatestvért, szülőt, nagyszülőt, kis barátot a szombati grillezés, társasjátékozás, házimozizás alatt elfogyasszanak ki-ki a maga zacskójából vagy közösen.
Az én egyik legemlékezetesebb lördagsgodisom – már felnőttként– egybeesett december 24-vel. A testvérem családjával töltöttem akkor a karácsonyt egy dél svédországi településen. Már készültünk a szentestére, de még gyorsan autóba ültünk a gyerekekkel, hogy bevásároljunk a lördagsgodisra. Mindannyian, gyerekek és felnőttek teleszedtük szinte válogatás nélkül a papírzacskóinkat, hogy otthon a karácsonyi Disney mese alatt délután közösen elfogyasszuk a mindenízű cukorkáinkat, csokoládéinkat. Még a mese és a finomságok hatása alatt voltunk jóformán, amikor furcsa zajra lettünk figyelmesek: vége lett a szombati cukorka szombatnak, megérkezett a Tomten a Mikulás, hogy ajándékot hozzon mindenkinek.
A svédek egyébiránt még ezzel a szokással is az édességfogyasztás világelitjéhez tartoznak. A statisztikák azt mutatják, hogy egy átlagos svéd 15 kiló édességet fogyaszt egy évben. A húsvét a csúcspont, amikor állítólag egy átlagos svéd egy kiló édességet fogyaszt, a statisztikák szerint legalábbis. Én nem így láttam, a közepes zacskó cukorka nem tett ki fél kilót sem a szombati cukorkázás alkalmával még karácsonykor sem. És be kell vallanom, édes egy szokás ez, amit mi is tartunk a kisfiammal, Édesség csak hétvégén, szombaton van jóformán.