Nobelpriset i litteratur – Irodalmi Nobel-díjnak szerte a világon nagy jelentősége van. A skandináv kultúrában az olvasás mélyen gyökerezik, amit az olyan szokások, minthogy a Nobel-díj átadás időszakában előtérbe kerül az irodalom, az olvasás, a hangoskönyvek hallgatása a díjazottaktól, tovább mélyíti a svédekben az irodalom iránti tiszteletüket. Gyönyörű új kiadványokkal telnek meg novemberben-decemberben a könyvesboltok polcai, nehéz is a választás.
Ebben az írásunkban arra vállalkoztunk, hogy megkönnyítjük olvasóinknak a dilemmát azzal, hogy a hazánkban magyar nyelven kapható Nobel-díjas szerzők írásait, illetve a díjazottakhoz köthető kaidványokból egy párat megmutatunk. A decemberi Nobel-díjátadó és az adventi időszak párhuzama tökéletes egy inspiráló mű felfedezésére, egy irodalmi Nobel-díjas szerzőtől!
Az Irodalmi Nobel-díjat először 1901-ben adták ki, idén már 117. alkalommal ítélték oda. A kitüntetést hétszer – 1914, 1918, 1935 és 1940–1943 között – nem adták át senkinek, a 2018-as díj bejelentését pedig az akadémiát megrázó botrány miatt 2019-re halasztották.
2024 díjazotta Han Kang dél-koreai írónő, akinek eddig két könyve jelent meg magyarul a Jelenkor Kiadó gondozásában. A Növényevő és a Nemes teremtmények, új könyve, a Görög leckék még idén megjelenik magyarul.

Az Irodalmi Nobel-díjat általában az életműért ítélik oda. A Svéd Akadémia azonban kilencszer kiemelte a kitüntetett egy alkotását:
Selma Lagerlöf (1909)
Az első női Irodalmi Nobel-díjas, legismertebb regénye, Nils Holgersson csodálatos utazása, a svéd irodalom egyik meghatározó alkotása. A természet szeretetével és a mesei elemekkel tűzdelt történeteit mindannyian ismerjük. Ha eddig csak a rajzfilmsorozatból ismerjük, akkor ajánljuk könyvben is, ami ms is elérhető a könyvesboltokban.
Romain Rolland (1915)
Francia író és pacifista, legismertebb műve a Jean-Christophe, egy tízkötetes regényciklus, amely egy zenész életútján keresztül mutatja be az egyéni és társadalmi küzdelmeket. Ez a regény magyarul is megjelent, és sokan az egyetemes irodalom egyik remekművének tartják. Elérhetőek magyarul még a Beethoven élete, Berlioz, Handel, Michalengalo című életrajzi könyvei is.
Thomas Mann (1929)
Német író, akinek mesterműve, a Buddenbrook ház a családregény műfajának kiemelkedő alkotása, és a polgári lét hanyatlását ábrázolja. Magyarul számos könyve olvasható, például a Tonio Kröger, a Halál Velencében, Mario és varázsló, Trisztán, József és testvérei, Jákob, a Törvény, vagy a Wälsungvér testvérek.
Knut Hamsun (1920) – Norvég író, aki az emberi lélek mélységeit kutató műveiről híres, például az Éhség című regény, amely a modern pszichológiai regények egyik előfutára, 1890 óta a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent. Az éhező oslói fiatalember érzelmes története ma már ahhoz a bizonyos kétezer könyvhöz tartozik, amelyet a művelt embernek illik ismernie. Online vásárolható, letölthető műve az Őszi csillagok, az Utolsó fejezet és a Tóbiás király városa is.
Sigrid Undset (1928) – Norvég írónő, a középkori Norvégiában játszódó Kristin Lavransdatter trilógiájával nyerte el az elismerést, amely mélyen emberi és történelmileg hiteles. Magyarul is megjelent. Az első rész a Koszorú (Kransen) – Kristin fiatalkoráról és házasságának történetéről szól. A második az Asszony (Husfrue) – Kristin érett nőként vívott harcait mutatja be házasságában és az élet kihívásaiban. A befejező rész a Kereszt (Korset) – Kristin életének utolsó szakaszát és spirituális útját dolgozza fel.
Ernest Hemingway (1954) – Amerikai író kiemelt íírása Az öreg halász és a tenger, amivel a kötelező olvasmányaink között bizonyára találkoztunk.
A megható történet a kitartásról és az emberi küzdelemről szól. Hemingway számos könyve megjelent magyarul és ma is kaphatóak.
Albert Camus (1957) Író és filozófus, a létezés abszurditásával foglalkozik. Magyarul megjelent tőle többek közt a Közöny, A pestis, Az idegen és a Sziszüphosz mítosza. Érdekes tudni róla, hogy 1956-ban kiállt a magyar forradalom ügye mellett. Szolidaritását mutatja A magyarok vére című kiadványa is.
Gabriel García Márquez (1982) A kolumbiai író, újásgírótól magyarul megjelent írásai a Száz év magány, Szerelem a kolera idején, Találkozunk augusztusban és a Bánatos kurváim emlékezete. A mágikus realizmus mestere, aki latin-amerikai kultúrát és mitológiát szőtte regényeibe. A Száz év magány írásából készült sorozat december 11-től érhető el a Netflixen.
Toni Morisson (1993)
Orhan Pamuk (2006) – Török író
Magyarul: A hó, A nevem Piros
Török iró, a kortárs irodalom egyik kiemelkedő alakja. Gyakran foglalkozik Törökország történelmével, identitásával és a kelet-nyugati kultúrák közötti feszültséggel. Központi témái az egyén és társadalom viszonya, valamint a múlt és jelen összeütközése.
Fotó: A stockholmi könyvesboltok gyorsan kirakták az idei Nobel díjas Han Kang műveit – Lehtikuva