Miután szeptember 2-án robbant a hír, hogy az ABBA hamarosan új albummal áll elő, azóta máris három daluk érhető el a YouTube videómegosztón. A harmadikként feltöltött dalt, még 1978 szeptemberében vették fel.
A világhírű svéd együttes az ABBA 39 év után áll elő új lemezzel, aminek a „Voyage” címet adták. Erről máris elérhető három szám: a Don’t Shut Me Down, az I Still Have Faith In You, és a Just a Notion, ami tulajdonképpen nem is egy új dal, mert 1978-ban vették fel demóként, és azóta állt a fiókban. Még a Voulez-Vous című nagylemez időszaka alatt született Benny Andersson és Björn Ulvaeus közreműködésével, de soha nem fejezték be és nem adták ki. Most az Abba nem csak leporolta a számot, hanem fel is újította gitár és dob háttérhangzással.
Arról, hogy ez a dal miért nem kapott különösebb jelentőséget korábban, arról Björn Ulvaeus-nak fogalma sincs: – A Wikipédia szerint ezt a számot 1978 szeptemberében vettük fel, ami nagyjából pontos információ. Az „ABBA the Album” és a „Voulez-Vous” között rögzítettük, és az utóbbiba is bekerült volna, ha nem döntünk ellene. Miért döntöttünk ellene? Utólag visszagondolva, fogalmam sincs. Ez egy jó dal, nagyszerű énekhanggal. Emlékszem, hogy egy franciaországi kiadónak játszottuk, és még néhány embernek, akikben szakmailag megbíztunk, és amennyire én emlékszem, nagyon tetszett nekik. Tehát ez egy rejtély, és az is marad.
Hozzáteszi: – Ez egy nevetségesen boldog dal, amely remélhetőleg felvidít ezekben a sötét időkben!
A november 5-én megjelenő „Voyage” már több helyen elővásárolható például a Libristo vagy az Amazonon oldalán CD-n, bakeliten és kazettán.
Forrás:ITT
Kép: Ludvig Andersson