Általánosságban kijelenthető, hogy minden nemzet szülötte lojális a saját országával szemben. Fontosak a gyökereink. Hogy hol születtünk, hol és hogyan nevelkedtünk. Milyen lehet svédnek lenni? Azt nem tudom, hiszen magyar vagyok. Milyen érzés megtudni, hogy svéd őseink vannak? Ezt viszont a My Heritage DNS-tesztjének köszönhetően ismerem. És el is mesélem.
Svédország mindig is különös hely volt számomra. Annak ellenére is, hogy eddig még soha nem jártam ott. Megmagyarázhatatlan, mégis érdekes, különös érzés. Pedig nem mondanám magamat svédmániásnak. De akkor is: van bennem valamiféle elvágyódás érzése, ha Svédországra gondolok. Nem olyan tolakodóan, inkább csak távoli gondolatként.
A kezdetek: magyar-svéd szótár és Nils Holgersson
Pedig a családom nem svéd. Legalábbis így tudjuk. Svábok vagyunk, vagyis magyarországi németek, akikről az sejthető, hogy jellemzősen Bajorország és Württemberg tartományokból érkeztek pár száz éve Magyarországra. Dunántúlon viszonylag sok sváb él, így nem meglepő a német ajkú jelenlét szülővárosomban, Tatabányán.
A nagyszüleim már jó néhány éve nincsenek közöttünk. S bár olyan szerencsésnek mondhatom magamat, hogy kisgyerekként ismerhettem a dédnagymamámat, sőt, hallhattam igazán réginek számító történeteket a második világháború korából, és azt megelőző évekről az anyai nagyapámtól. Soha nem volt téma nálunk Svédország. A svédek iránt csak úgy, magamtól kezdtem érdeklődni.
Tizenévesként még egy magyar-svéd szótárat is beszereztem, mert érdekelt a nyelv. Aztán mégsem kezdtem el svédül tanulni. Még ennél is fiatalabb voltam, általános iskolás, amikor Nils Holgersson és a vadludak története annyira magával ragadott, hogy elhatároztam, látni szeretném azt az északi országot.
Már feleség és anya vagyok, ez azonban még nem történt meg. És nem azért, mert ne utazhattam volna el Svédországba. Mert ez olyan kiváltságos hely lenne. Túl drága lenne, vagy túlságosan sokat kellene utazni. Talán még ennek valamiért nem kellett megtörténnie. Talán még valamire várok.
Távoli, svéd ősök – a DNS tesztből minden kiderül
Aztán nemrégiben történt valami. Nem nagy dolog, de azért nekem az volt. Írt az unokatestvérem, hogy elkészíttette az édesapja, az én nagybátyám a My Heritage DNS-tesztjét, és úgy érzi, hogy az eredményről nekem is tudnom kell, mert őket meglepte.
A genetikai végeredmény alapján ugyanis 51,1 százalékban skandináv ősöktől származunk. Ez az arány rendkívül különlegesnek számít, mert ez a gén mifelénk kifejezetten kirívónak számít.
Érdekes érzések törtek rám. Nem hevesek, inkább csak megnyugvást éreztem. Hogy igen, semmi sem véletlen. Mégis úgy éreztem, hogy nem igazán lepett meg. De mégis, kezd minden összeállni.
Ez egy nagyon fontos, és mondhatni minden emberbe kódolt alapvető érzés, hogy tudni szeretnénk, honnan származunk? Melyek a gyökereink, kik az őseink? Kik vagyunk mi valójában?
Persze azonnal a fejembe férkőzött a gondolat: tényleg egy kicsit svéd lennék? Még ha nem is lepett meg a tudat a svédségemmel kapcsolatban, azért mégis csak gondoltam ezt, azt a svédekről, de hogy ezek rám is igazak lennének? Ami tipikus svéd.
A tipikus svédek nem is annyira tipikusak?
Például ott vannak elsőre a külsőségek. Elég magas vagyok, ráadásul még szőke is. Még ha a hajam hajfestéstől is lesz ilyen, mégis csak így érzem magam jól, ez vagyok én. (Ehhez hozzátartozik, hogy azt mondják, a svédek között is vannak barna hajúak, így akár barnán is lehetnék svéd.)
Elég jól bírom a hideget. Mondjuk ezt eddig annak tulajdonítottam, hogy a leghidegebb, legzordabb időben, január közepén születtem. Azt mondják, a svédek amikor lehet, szandált hordanak, vagy a nőknek hidegben is kint van a bokájuk, hiszen sportcipő van a lábukon. Ehhez mondjuk pufi kabátot, vagy meleg pulóvert, mellényt hordanak. Otthon nem hordanak zoknit, mert minek (egyetértek). Mondjuk úgy, hogy nekem ez így elég jó.
A svéd ételek körül számomra sok a kérdőjel. Azt mondják, hogy ők fúziós konyhát visznek, vagyis más nemzetektől vesznek át recepteket, ötleteket, és azokat svédesítik. Nem fűszereznek túlságosan – úgy látszik, hogy az elég jó elve itt is érvényesül, ami számomra egyet jelent az ízek hiányával –, az egyszerűség kizárólag az öltözködés területén vonz. A kapor viszont, mint svédes fűszernövény viszont igencsak a kedvemre való. Az illata és az íze is. És ez az egyik olyan növény, amelyért nagymamám is rajongott. A kertjükben, az udvaron mindenhol kapor nőtt, amelyet ő és én is állandóan szaglásztunk, amikor elhaladtunk egy kaporbokor mellett.
Az eső nem riaszt el egyáltalán, futni szeretek. A biciklizés, a sí és a vitorlázás viszont távol áll tőlem. Ha lehet hinni a svéd emberekről szóló jellemzéseknek, akkor tetszik, hogy nem rasszisták, elfogadók, nem kérkednek azzal, amijük van, udvariasak, szívügyük a környezetvédelem, hűségesek, az apák is mehetnek gyesre. Ezektől lennék svéd? Ezek jelentenék a svédségem alapját? Ettől lennék tipikus svéd?
A gyökerek: svédségem valódi története – minden most kezdődik el
És ha már itt tartunk. Voltak, vannak prekoncepcióim a svédekkel szemben, hogy ezek mennyire fontos jellemvonások, szokások, tulajdonságok, az lényegtelen. Mennyire számítanak a való életben? Megváltoznak ettől a mindennapjaim? Vagy éppen ellenkezőleg, a helyére kerül minden?
Úgy érzem, nem várhatok attól gyökeres változást, hogy lelepleződött a svédségem. Ettől nem leszek türelmesebb, nem alakítom át az otthonunkat, csak hogy az svédesebb legyen.
Nem dobom ki a függönyöket (mert nem szeretném, hogy mások belássanak hozzánk), és nem gyújtok gyertyát (mert félek, hogy felgyújtom a lakást). Nem kezdek el vadul svédül tanulni, és állandóan húsgolyót falni. És nem lesz körülöttem minden egy csapásra lagom (mert ennél én jóval szétszórtabb és öntörvényűbb vagyok).
De mégis ad egyfajta megnyugvást. Miért? Mert jó tartozni valahova. Hihetetlenül felszabadító érzés tudni valamit, ami az életünkhöz, a sorsunkhoz kapcsolódik. Ez a, még ha távoli ősökhöz is kötődik, tehát valami ősi, belénk kódolt érzés. A kötődésre szükségünk van. Mindenfélére. A gyökerek kellenek. Nagy szavak, de nem túlzás egyáltalán: mintha hazaérkezne az ember.
Büszkén vállalom, hogy egy kicsit (talán) svéd is vagyok. Ez az én svédségem története. A kezdetek. A folytatás pedig majd később kiderül.
