Az 1990-es évek eleje óta a Halloween az egyik leggyorsabban terjedő ünnep a svéd naptárban, édességgel, ijesztő jelmezekkel és természetesen sütőtökkel. A kelta hagyományok ellenére Svédország az USA-ból importálta az ünnepet. A svédek között azonban némi zűrzavar uralkodik azzal kapcsolatban, hogy mikor ünnepeljék. A legtöbb bulit október 31-e körüli hétvégén rendezik.
A Csokit vagy Csalunk! mókázását az 1990-es években vezették be Svédországban. Megoszlanak a vélemények arról, hogy Svédországban melyik napon van Halloween estéje. Vagy az amerikai hagyomány szerint október 31-én, vagy a Mindenszentek napját megelőző napon: Október 30 és november 5-e között eső péntekre. Aki ez utóbbit szorgalmazza, használhatja a „pénteki huncutság, szombati fénykor” rímet
A svéd gyerekek, fiatalok kedvelik a Halloween angolszász szokásait. Tököt faragnak, akárcsak az amerikaiak, vagy ahogyan egyre gyakrabban, mi magyarok is. Milyen tököt faragnak? Vagy dísztököt, ami nemhogy nem ehető, még mérgező is, vagy az amerikai Halloweeni tököt, ami ugyan ehető, de nem sok íze van. De ez végül lényegtelen, ha úgyis csak töklámpás lesz belőle.
A tök mellett az édességek is nagy szerepet kapnak ekkor: Gumicukrok, édesgyökér, keménycukorka és csokoládé. A svédek az édességfogyasztás világelitjéhez tartoznak. A statisztikák azt mutatják, hogy egy átlagos svéd 15 kiló édességet fogyaszt egy évben. A húsvét a csúcspont, egy hétvége, amely alatt az átlagos svéd egy kiló édességet fogyaszt. Náluk egyébként ez a rengeteg cukor leginkább hétvégén fogy el a Lördagsgodis, a szombati cukorka napon.
Szívesen sütnek kekszeket, készítenek bonbonokat vagy alakítják át a kedvenc édességüket, a Hercegnő tortát Halloweenire, erről ITT található recept.
A Csokit vagy Csalunk hagyománya a svédeket és a finneket nagyon emlékezteti arra a húsvéti szokásukra: amikor a gyerekek felöltöznek – gyakran ijesztő ruhába -, és bekopogtatnak mások ajtaján, hogy rágcsálnivalót keressenek. És ha a gyerekek nem kapnak édességet, akkor huncutkodnak valamit.
A göteborgi Liseberg és a stockholmi Gröna Lund vidámparkok a Halloween-ünnepségeken egyszerre félelmetesek és hangulatosak, a képek a Liseberg vidámparkban készültek:
Képek: ITT