A keskeny zöld levelű, apró fehér fejű hóvirágokban van valami igazán csodálatos: képesek az év legmegbízhatatlanabb időszakában megjelenni. A törékenynek látszó hóvirágok dacolnak a hideggel, a széllel és a hóval is. Késő téli és kora tavaszi megjelenésük a legkorábbi reményt adják arra: mégis csak lesz meleg még. A Galantofilia nem véletlenül hódít egyre nagyobb teret Svédországban, ahol már a középkor óta ismerik a hóvirágot. Virágzik az épületek körül, parkokban és kertekben is termesztik.
Svédországban (és szerintem hazánkban is) a hagymás növények közül a legnépszerűbb egyike a hóvirág. A svédek szeretik a kecses növénnyel elszaporítani a kertjüket, vagy különféle edényekben virágoztatni azokat a ház körül, és a hideg ablakokba állítva. Míg hazánkban akár már januárban megjelenik az első hóvirág, addig Svédország déli csücskében inkább csak februárban bújnak ki először. A svéd fővárosban, és a környékén általában február végétől-március elejétől virágzik egészen áprilisig. Gyakran fürtszerűen nőnek, és teljes pázsitokat alkotnak. A hóvirágok akár 15 fokos hideget is kibírják, mindenesetre 10 °C-ig képesek saját hőt generálni, hogy a hó megolvadjon körülöttük.
A MÉZILLATÚ HÓVIRÁGOK
A hóvirágot nem feltétlenül jut eszünkbe szagolgatni, pedig meglepően finom mézes illata van. Ez az illat a méhektől származik, ahogyan a virágra átragad a többi, már összegyűjtött virágpor illata. Mivel olyan korán kibújnak a hóvirágok, így fontosak az első rovarok számára. A hóvirág magjait hangyák viszik szét, akik kedvelik a mag tápanyagban gazdag közegét.
A hóvirág napsütésben vagy részleges árnyékban fejlődik a lazán áteresztő talajban. 10-25 cm magasra nőnek, bojtos tömött állományokat alkotnak, virágzás után az összenőtt hagymákat szétválasztva osztással, könnyen szaporíthatóak. Az őszi ültetés augusztus-október közepén történik. A szakértők szerint a hóvirágot nem szabad komposzttal vagy levelekkel befedni, mert túl sok tápanyagot szaporítanak, túl sok levéltömeg alakul ki, és a virágzás rosszabbodik. Még virágzás után sem igényel műtrágyát a bájos virág.
A hóvirág (Galanthus) az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetsége. Huszonegy fajuk él, melyek a Pireneusoktól, Közép- és Dél-Európán át, a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg. Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él, és októberben virágzik. Svédországban főként a közönséges magyarul Kikeleti hóvirágot, a Galanthus nivalist termesztik.
Vannak más hóvirágfajok is, például a török hóvirág Galanthus elwesii. A török hóvirág a szokásos hóvirág után virágzik, levelei kékeszöldek. A Galanthus nivalis ma már többféle, kertészeti célra kifejlesztett fajtában kapható, és választhatunk például olyanokat, amelyek virágai kissé sárgásak. Ezek általában érzékenyebbek, mint a zöldesebb árnyalatúak. A virágforma is változik az egyes fajták között, sőt vannak olyan hóvirágok is, amelyekről nem biztos, hogy elsőre gondolnánk, azok hóvirágok. Rengetek hibridjük van már.
Magyarországon négy fajjal találkozhatunk: a kertekben ültetett (Galanthus elwesii), és a redőslevelű török (Galanthus plicatus). Továbbá a levantei hóvirággal (Galanthus fosteri), valamint az őshonos kikeleti hóvirággal (Galanthus nivalis), mely utóbbit egyszerűen hóvirágnak is neveznek. Ez utóbbit, a kikeleti hóvirág 2005 óta természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj lett Magyarországon. Természetvédelmi értéke 10 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.
GALANTOFILIA SVÉDORSZÁGBAN

A kecses hóvirág ültetésére sok kertészet ad tippeket a galantofiliás svédeknek. Nem kell megijedni, a galantofilia nem egy betegség, inkább csak egy (fertőző) szenvedélyt jelent. A galantofilia a Brit-szigetekről indult, hazánkban nem hódított még olyan nagy területeket, mint Svédországban, ezért a szónak ismert magyar fordítása (még) nincs. Fordíthatnánk hóvirág-szerelemnek, míg a galantofileket hóvirágimádóknak vagy hóvirággyűjtőknek. Az angol kifejezés sem túl régi, Edward Augustus Bowles, a híres angol botanikus barátjának, Oliver Wyattnak írt levelében szerepel először.
A galantofiliások úgy érzik, egyetlen virág sem olyan szívesen látott, mint a hóvirág. Hiszen a letisztult és elegáns formája ellenére sikerül átfúrnia magát a hótakarón, és arról tanúskodik, hogy idén is lesz tavasz. A hóvirágkert szerelmeseit évszázadok óta különleges vonzalommal töltik el a hóvirág iránt. Gunnel Carlson és Elisabeth Svalin Gunnarsson szerzők is írtak erről a szenvedélyről. A Snödroppar- En galantofil kärlekhistoria, Hóvirág- Egy galantofiliás szerelemi története című könyvükben. Ebben olvashatjuk: A galantofilek sokaságában olyan színes személyiségek találhatók, mint azok az angol grófok és a svéd hóvirág-hagymagyűjtők. Akik évszázadok óta egymást követően ápolják és tanulmányozzák a gyönyörű hóvirágokat. Svédország két legismertebb kertésze ebben meséli el a hóvirágszerelem lenyűgöző történetét. Gunnel Carlson galantofiliásként több mint negyven fajta hóvirágot mondhat a magáénak.
STOCKHOLMI HÓVIRÁG(KERTEK)
Hasse Waster kertészeti blogjában találhatunk stockholmi hóvirágkert tippeket is. Egyik bejegyzésében a pandémia után, lagom módra, azaz mérséklet tempóban tesz sétát, hogy tavaszi virágokat nézzen. Ebben említi a stockholmi állatkertben, a Djurgårdenben található Waldemarsudde gyönyörű parkot, ami több, mint száz éves kerttörténetet kínál. A kert kialakítása Eugene herceg nevéhez fűződik, és ma is a herceg utasításai és útmutatásai szerint művelik. „A művészet mellett azt hiszem, a virágok jelentik a legnagyobb örömömet” – írta Jenő herceg egy 1901-es levelében, Hasse szerint a Wuddenbe ilyenkor februárban a hóvirágokat is érdemes meglesni. Hasse említi vlogjában még a Fridhemsgatan-t aminek egyik előkertjében is fotózott hóvirágot, továbbá Adolf Fredriks király sírkertjét és a Centralbadet kertet.




MÍTOSZ A HÓVIRÁGGAL
Hasse Waster svéd kertészeti blogján ezt a mítoszt olvashatjuk a hóvirágról: Urunk megteremtette az összes növényt, és megadta nekik a ruhájukat, formájukat, kinézetüket. Azután megalkotta a havat, aminek nem volt ruhája még. A hó hiú volt, és nem tudott választani a virágok színei közül. Szerette volna a rózsa vörösét, de a rózsa csak nevetett rajta. Aztán próbálkozott az ibolyával és a nárcisszal, de ugyanolyan csekély eredménnyel. A hó elszomorodott, de ekkor a Hóvirág azt mondta: “Ha jól áll neked az egyszerű ruhám, nyugodtan vedd fel.” Így történt, hogy fehér lett a hó. A hóvirágot attól a naptól kezdve védi meg a hó, de a többi virágot kiközösítette.
SVÉD KERTÉSZETI TIPP VIDEÓN
A Fiddekulla Trädgård nevű vlogcsatornán, a Småland megyei Vissefjärdben található kis virágos kert gondozásáról, életéről láthatunk ötleteket. Köztük a hóvirágról is.
Hazánkban az Alcsúti arborétumban, a Somogy megyei Pogány-folyó völgyében elterülő kisberényi erdőségben, a Káboni Arborétumban, a Győrhöz közeli Lébény-erdőben, a Vácrátóti Botanikuskertben, a Vas-megyei hegyháti Hollósi-erdőben, a Bükk lábánál, Egertől nem messze a Berek-erdőben és a fővároshoz közeli adonyi Nagy-szigeten és a Pilisi Parkerdőben is fehér hóvirágmezőkre lelhetünk.
Más virágokról svédországi vonatkozásában ITT olvashatunk még.