Az ABBA slágereibe minden új generáció beleszeret, őket hallgatni ma sem ciki. Legújabb albumukat ugyanúgy éri elismerés és kritika, mint egykoron, ami tulajdonképpen a siker velejárója, hiszen beszélnek róla.

Éjfél után, november ötödikén jelent meg az ABBA legújabb lemeze a Voyage és máris mindenhol beszélnek róla. Hoztunk a Voyage albumról két új számot, ami elérhető az együttes YouTube oldalán.

Svédországban, akárcsak máshol a nagyvilágon máris címlapon szerepel újra: Agnetha Åse Fältskog ének, AnniFrid Synni Lyngstad ének, Björn Christian Ulvaeus dalszövegíró, gitár és Göran Bror Benny Andersson énekes és zenész – felejthetetlen négyese.

Az egymást követő újságcikkekben, postcardokban szakértők és véleménybírálók mondják el, gyakran szubjektív megérzéseiket az új dalokkal kapcsolatban. Egyikük szerint a számok ugyanolyanok, mint régen, míg mások porosnak és elavultnak tekinti azokat. Olvashatunk olyan véleményt is, hogy lendületes és csillogó zeneszámokról van szó.

Döntsük el mi magunk, szeretjük az új (régi) ABBA számokat vagy sem. A Just a Notion, ami tulajdonképpen nem is egy új dal, mert 1978-ban vették fel demóként, és azóta állt a fiókban, míg most elő nem vették. Nekünk. Még a Voulez-Vous című nagylemez időszaka alatt született Benny Andersson és Björn Ulvaeus közreműködésével, de soha nem fejezték be és nem adták ki. Most az Abba nem csak leporolta a számot, hanem fel is újította gitár és dob háttérhangzással.

A Voyage albumon megjelenő számok:

     
1. I Still Have Faith in You
2. When You Danced with Me
3. Little Things 
4. Don't Shut Me Down
5. Just a Notion
6. I Can Be That Woman
7. Keep an Eye on Dan
8. Bumblebee
9. No Doubt About It
10. Ode to Freedom

Az együttes 2022-es digitális koncertjéről ITT tájékozódhat.

Korábbi írásunkat az ABBA visszatéréséről IDE kattintva olvashatja el.