Az újévi fogadalmak többsége azért nem tartanak ki még februárig sem, mert megfogalmazásukkor, túlságosan nagy elvárásokat támasztunk saját magunkkal szemben. A svédek lagom, éppen elég filozófiája segít kiegyensúlyozott, elérhető célokat kitűzni. Olyan igéreteket meghozni, amelyeket könnyebben betartunk, és amik valóban jobbá tehetik az életünket.

A szilveszteri éjszaka, avagy az újév első napja, remek alkalomnak tűnnek arra, hogy olyan fogadalmakat tegyünk, amikkel megújítjuk, átrendezzük, vagy éppen újrakezdjük az addigi életünket. Ez az új időszámítás azt a – gyakran hamis– illúziót kelti, hogy éjfél utántól minden egy csapásra meg is változik. De ez csak ritkán sikerül úgy, ahogy megtervezzük, mert a túlságosan ambiciózus vagy éppen irreális fogadalmak csalódáshoz vezetnek. Nem kell, hogy a szilveszteri fogadalmak nyomasztó vagy elérhetetlen álmokká váljanak.

A lagom – a svéd életfilozófia – abban segíthet, hogy mértéket találjunk, olyan célokat állítsunk fel, amelyek nemcsak teljesíthetők, hanem tartós változást is hoznak. Mutatjuk hogyan.

Hogyan hozhatnak változást a lagom szilveszteri fogadalmak?

A lagom egyik kulcsa az egyensúly, ami pont abban tud segíteni, hogy a céljaink reálisak maradjanak, ne hozzunk olyan túlzó döntéseket, amelyek hamar tarthatatlanok lesznek. Vagyis nem jó többet vállalni annál, mint amennyi valóban megvalósítható, ehhez pedig figyelembe kell venni a jelenlegi élethelyzetet is. Gyakorlati példával élve, ha a cél a több mozgás, akkor kezdésnek elég a heti két séta, vagy egy 15 perces torna beiktatása, a naponta végzett intenzív edzés kitűzése helyett. Hiszen ha eddig nem volt energiánk minden egyes nap edzeni, akkor csak azért, mert új évet írunk sem lesz több egycsapásra.

A másik lagom kulcs a motivációban keresendő. A nagy újévi elhatározások zöme, nem belső indíttatásból, hanem külső, környezeti elvárásokból fakadnak. Az év közben ért vélemények, kritikák, beszólalások ellensúlyozására fogalmazódnak meg bennünk szilveszterkor. A lagom arra tanít, hogy a belső egyensúly megtalálása legyen a kulcs az életünk minden területén. Éppen ezért még a szilveszteri fogadalmak kimondása előtt gondolkodjunk el azon, hogy miért fontos önmagunknak egy adott cél elérése.

Ilyen célok egyike lehet a sokat emlegetett fogyás is. Ha szeretnénk megváltoztatni az étkezési szokásainkat, akkor azt azért tegyük, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és ne csupán azért, hogy elérjünk egy bizonyos testsúlyt. 

Ne feleddjük: a kevesebb néha több. Nem kell mindent megváltoztatni, csak egy kicsivel jobban érezni magunkat a bőrünkben.

Lagom kulccsal: haladjunk kis lépésekben

A lagom szerint a kisebb lépések sokkal hatásosabbak, a nagyoknál, a fokozatos változások vezetnek biztosabb eredményekhez. Azaz, ahelyett, hogy drasztikus életmódváltást terveznénk, osszuk fel a céljainkat, több apró, fenntartható lépésekre.

Például, ha kevesebb stresszt szeretnénk átélni, akkor nem elég azt megfogadni „többször nem húzom fel magamat” hanem kezdjük a nyugalom megtalálását napi 5 perces meditálással, amit később hosszabb időre emelhetünk. Majd betehetünk más stresszoldó programot is az életünkbe. 

A lagom szemléletében az éppen elég azt is jelenti, hogy pontosan tudjuk, mikor érjük el a célunkat. A szilveszteri fogadalmakat fogalmazzuk úgy meg, hogy könnyen követhetőek, mérhetőek legyenek: A “hetente egyszer főzök valamilyen új recept szerint” megfogalmazott cél sokkal mérhetőbb, mint az, ha szimplán annyit ígérek meg, hogy “többet főzök”. 


Tervezzünk újra, ha szükséges

Fontos, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy az élet mindig hozhat olyan váratlan fordulatot, ami miatt esetleg nem tudjuk betartani az újévi ígéretünket, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy máris kudarcot vallottunk volna. 

A lagom éppen ezért rugalmas megközelítést javasol: ha valami nem működik, gondoljuk át, és finomhangoljuk a terveinket. Vagyis, ha beteg lett valaki a családban, akit ápolni kell és ezért nem tudja valaki teljesíteni a heti egy könyvolvasási célját, akkor váltsa az ígéretét arra, hogy kéthetente vagy háromhetente olvas ki egy könyvet. 

Ne feledjük, a szilveszteri fogadalmak akkor lesznek fenntarthatóak, ha nem az elérhetetlen tökéletességet hajszoljuk, hanem a lagom filozófiájában életképes, kiegyensúlyozott célokat tűzünk ki. Ezzel nem csak az életünket tehetjük jobbá, hanem olyan sikerélményeket is szerezhetünk, amelyek további motivációt adnak nekünk a további változáshoz. Kezdjük az évet lagom módra úgy, hogy kedvesek és figyelmesek leszünk magunkkal, és csak lagom szilveszteri fogadalmakat teszünk.


Fotó: GCapture/Getty Images és Canva-ról